A budapesti albérletek esetében mind nagyobb arányban figyelhető meg a „gazdasági kifehéredés”, azaz terjedőben a számlával történő lakáskiadás. Részben a törvényhozók és az adóhatóság fokozott figyelme, részben viszont a versenyképesség megőrzése áll a háttérben.
Még pár éve is ritkaságszámba ment, hogy számlát kapott az ember egy lakás vagy szoba bérlésekor, ám a változás beindult, méghozzá pozitív irányba: növekszik a számlás albérletek száma Budapesten, azaz mind több olyan főbérlő akad, aki adózik az ingatlan kiadása után.
Egyre több a számlaképes albérlet Budapesten
A Professional Premium Property Zrt. már az indulása óta minden bérleményét szerződéssel, számla ellenében adja ki. A kínálatában szereplő kiadó szobák és lakások megjelenítésénél szereplő képek és adatok, ide értve a költségeket is, a valóságnak megfelelőek.
Olyan, nyugaton alapértelmezett dolgok ezek, amelyeket a magyarországi lakáspiac egyre több szereplője kezd alkalmazni. Jó okuk van rá: a versenyképesség.
A bölcs lakástulajdonosok igyekeznek többletszolgáltatást nyújtani
Manapság, amikor meglehetősen sok új lakást adnak át Budapesten, és nagyjából tetőzni látszik a belföldi elvándorlás is, egyre több választási lehetősége adódik az albérletet keresőknek. Érthető, hogy kezd véget érni az gyakorlat, amikor a tulajdonosok csak beszedték a pénzt és a bérlők örülhettek, hogy tető van a fejük felett.
A Professional Premium Property Zrt. az átlátható, mindkét felet védő szerződésen, a számlás lakáskiadáson túl még több szolgáltatást nyújt az ügyfelei számára. Lehetséges ugyanis kölcsönösen előnyösen kiadni albérleteket is.
Természetesen a szerződés és számla nélküli lakásoknál sok és jogos panaszt lehet hallani albérlőktől – ám az éremnek akad egy másik oldala is. A szerződés (és a számlák) ilyenkor a tulajdonost is védik, hiszen, ha egy albérlő úgy dönt, hogy lelakja, tönkreteszi a lakást, vagy százezres tartozásokat halmozna fel, akkor könnyedén jogi útra lehet terelni a problémát.
A kölcsönös előny nagyon is kézzel fogható
A Professional Premium Property Zrt. kínálatában szereplő albérletek mindegyikére igaz például, hogy az érdeklődők aktuális képeket és adatokat látnak az ingatlanokról. Ami a fényképeken látható, az olyan a valóságban is, és a feltüntetett árak mellett nem bukkanhatnak fel „rejtett költségek”.
A számlás lakásiadás előnyei
Ráadásul a lakáskeresők számára is előnyös mindez: az albérleti piac tisztulásával ellenőrzöttebb körülmények között juthatnak albérlethez, ahol sokkal kevésbé vannak kiszolgáltatva a főbérlőnek, mint az „okosba számla nélkül” megoldásoknál.
Ha se szerződés, se számla nincs, hogyan bizonyítja valaki, hogy, mondjuk, tényleg befizette a lakbért, vagy az, hogy joga van ott élni? Elvileg, hosszas jogi procedúra során erre akad mód, de ki akar éveket tölteni a bíróságra járva – és közben hol fog élni?
A számlázás valójában minden résztvevőnek előnyös: a lakás tulajdonosa leírhatja költségként, illetve az adóhatóság se vonja felelősségre, a lakás bérlője elszámolhatja a bérlés díját, például lakhatási támogatás igénybevételénél, és az állam is plusz bevételhez jut.