Bárki beletanulhat az Excel használatába, és érdemes is kitanulnia az Excel táblázatok készítését!

Ha félelmetesnek találod az Excelt, akkor tudd, nem vagy egyedül az érzéssel. Amikor az Excelről van szó, senki sem úgy születik, hogy kezelni tudja, ráadásul az Excel olyan összetett és nagy tudású táblázatkezelő program, ami messze több készséget igényel, mint egy számológép használata.

Ráadásul az Excel egyáltalán nem az ördögtől való nehézségű szoftver, amit csak szakavatott zsenik tudnak kezelni, sőt kifejezetten úgy tervezték, hogy jószerivel bárki megtanulhassa használni.

Általánosságban igaz, hogy az Excel nem megfelelő ismerete jelentős befolyással bír az emberek karrierjére

Már rég elmúltak azok az idők, amikor táblázatokkal csak közgazdászok, könyvelők meg titkárnők kellett foglalkozzanak. Sőt kimondhatjuk azt, hogy az Excelt mind több területen használják, gyakran csoportvezetők, felsővezetők is.

Ha valamilyen gazdasági ágazatban dolgozol, biztos, hogy gyakran találkozol Excel táblázatokkal. Ha viszont arra vagy kíváncsi, miért releváns az Excel online tanulása bárki számára, akkor csak gondold meg: az Excel ismerete valójában olyan készség, amely minden szakmát érint valamilyen szinten!

Az Excel ismeretének fejlesztése nemcsak a munka gyorsabb elvégzésében segít, hanem javítja a karrierlehetőségeidet is

A munkaadók értelemszerűen inkább választják azt a jelentkezőt, aki magabiztosan ismeri az irodai szoftvereket, mint olyat, akit külön tanfolyamra kell küldeni, hogy egy sima kimutatást el tudjon készíteni.

Ráadásul az Excel használatát olyan emberek is kitanulják, akik nem egy irodában csinálnak bérszámfejtést: tanárok, magánvállalkozók, sőt írók is alkalmazzák az Excelt. És jó eséllyel neked is kellene.

Az Excel képességei messze meghaladják a számok összeadását egy táblázatban

Az Excel segítségével egy egész sor feladatot elvégezhetsz, viszonylag könnyedén. Amikor azt mondjuk, könnyedén, azt tényleg így is értjük: a leggyakrabban használt eszközök egy kattintással aktiválhatók.

Mire jó az Excel? Többek között erre:

  • könnyedén átalakíthatod az adathalmazokat hasznos grafikákká és diagramokká,
  • elemezheted az adatokat és előrejelzéseket készíthetsz,
  • kiszámolhatod a vállalkozásod cashflowját,
  • több évre megtervezheted a pénzügyi növekedést,
  • nyomon követheted a kiadásaidat,
  • blogcikkeket tervezhetsz, tartalomstratégiát dolgozhatsz ki,
  • vagy akár még rajzolhatsz is vele!

Az Excel használatát tankönyvekből és tanfolyamokon is elsajátíthatod, de akad más módszer is, mert az excelmester.hu-hoz hasonló oldalak segítségével szinte bárki mestere lehet az Excel táblázatok világának!

Miért érdemes online tanulnod az Excel használatát?

A válasz egyszerű: mert így magad osztod be a tanulásra szánt időt. Ha nem fér bele, hogy hétköznap vagy hétvégén menj tanfolyamra, mégis hatékony útmutatást és oktatást szeretnél, akkor a legjobb választás az online tanulás, szakemberek által összeállított tananyagból.

Az átfogó áttekintés végigvezet az Excel alapjain, és megtanít rá, hogyan lehet alapvető, a mindennapok során igencsak hasznos feladatokat elvégezni viszonylag egyszerűen a különböző függvények és funkciók segítségével!