MOBILITÁS - Ifjúsági Portál
http://www.mobilitas.hu

Érdekképviseleti célú civil együttműködéshez várják civilek jelentkezését

A Magiszter Alapítvány várja azon civil szervezetek jelentkezését, akik alapító tagjai lennének egy érdekképviseleti célú civil együttműködés létrejöttében.
 
Az  együttműködés keretén belül a  szervezetek  egy  erős  összefogás  mellett,  a  társadalom különböző szintjein jelentkező civil partnerek igényeit hatékonyan  képviselni  tudnák.  Így  a szervezetek humán erőforrás és szakértői kapacitásának erősítésével, segítségével az érdekegyeztetésben és a szociális párbeszédben hatékonyabban tudnának részt venni.
Az érdekképviseleti szervezetek a társadalmat erőteljesen érintő kérdéskörökről folyó társadalmi egyeztetések során képviselik tagságuk, illetve más szervezetekkel együttműködve a település és a lakosság érdekeinek képviseletét. 
Jelenlétük  fontos, hiszen különböző célok megvalósítására alakultak (kultúra támogatására,
hagyományok megőrzésére, a szociális kiszolgáltatottság elleni küzdelemre, a társadalom
peremére kerültek megsegítésére stb.), s szerepvállalásuk a politika és a gazdaság mellett egy harmadik társadalomformáló pillér.

 

Felhívás.pdf (245 kB)

Jelentkezési lap.doc (49 kB)

http://mobilitas.hu/hirek/5406 - Nyomtatás