
Az ÉLETFA Segítő Szolgálat Egyesület (Debrecen), az Istenkúti Közösségért Egyesület (Pécs) és a Nap Klub Alapítvány (Budapest) együttműködést kezdeményez olyan közösségi alapú szervezetek között, melyek a settlement működést mintának tekintik, maguk is ilyen típusú szolgáltatásokat nyújtanak, vagy ilyen irányba szeretnének fejlődni.
A settlement számunkra egy olyan közösségi szolgáltató központ, amely egyszerre több célt valósít meg: hozzájárul a helyi közösségek fejlődéséhez, fejlesztéséhez, szabadidős tevékenységeknek ad teret, információt nyújt, segíti a szociális problémák megoldását, a különböző emberek, csoportok és közösségek közötti kommunikációt. Szolgáltatásait szabadon igénybe vehetik korhatár nélkül egyének, családok, közösségek. Konkrét lépéseket tesz a már meglévő kezdeményezések, szerveződések megerősítéséért, a helyi közösségi erők integrálásáért, a társadalmi párbeszéd megszerveződéséért. Így a helyi közösségi élet strukturáltabbá és szolidárisabbá válik, új mozgások
indulnak be a közéletben, fiatalok kapcsolódnak be közösségi alapú programok szervezésébe, sőt, helyi igény és akarat alapján közösségi alapú szolgáltatások szerveződhetnek.
Az igazi önszerveződést nemcsak a helyi programszervezés lehetősége, hanem a szervezett helyi közösségi érdekvédelem is motiválja. A settlement típusú működésben a helyi közösségi színteret vagy szomszédsági központot működtető helyi szervezetet az önkormányzat megfelelő szerveivel való együttműködésen túl egyetemisták és önkéntesek segítik.
Letölthető dokumentumok:
Felhívó_levél_2010.pdf (165 kB)
MEGHÍVÓ_settlement_műhelymunka.pdf (226 kB)