
2010. január 1-jén elkezdődött hazánk Európai Uniós trió elnökségi munkája, melynek keretein belül kiemelt szerepet kap a fiatalok bevonása a napirenden lévő ifjúsági ügyek megvitatásába.
A spanyol - belga - magyar elnökség a fiatalok foglalkoztatásáról szeretne árnyaltabb képet kapni, kifejezetten az ifjúsági korcsoportok tapasztalatai, véleménye alapján. A témaválasztás nagyon aktuális, hiszen Európa-szerte a legfőbb kihívást a pályaválasztás, valamint a pályakezdő fiatalok munkahely-keresése, a nagyarányú ifjúsági munkanélküliség jelenti.
Kedves Fiatal Barátunk!
Kérjük, hogy az alábbi linken található online kérdőív kitöltésével Te is járulj hozzá ahhoz, hogy mind a hazai, mind pedig az európai döntéshozók megismerhessék a fiatalok véleményét, illetve problémáit a foglalkoztatásukkal kapcsolatban! A kérdőív kitöltése csupán néhány percet vesz igénybe, a kapott eredmények pedig megjelennek a hazánkban 2011 első félévében megrendezésre kerülő Európai Ifjúsági Konferencián, ahol megvitatásra kerülnek az egyes tagállamok fiataljai által jelzett problémakörök, valamint ajánlás is fog születni a döntéshozók számára.
Kedves Ifjúságsegítő!
Kérjük, segítsen bennünket a fiatalok minél nagyobb arányú elérésében és ösztönzésében, annak érdekében, hogy lehetőség szerint minden fiatalnak lehetősége legyen be(le) szólni az őket érintő döntésekbe!
Lehetősége van arra is, hogy a fiatalok körében tapasztalt véleményeket, kihívásokat megossza velünk. Ennek érdekében Önt is a kérdőív kitöltésére kérjük!
Az online kérdőív itt érhető el:
http://www.mobilitas.hu/oliva/strparb2010marc
A trió elnökség 18 hónapja alatt félévente kerül sor az addig lezajló felmérések, párbeszédek eredményeinek bemutatására. Hazánk első beszámolóját 2010. március 15-én juttatja el az Európai Bizottság számára, melyben bemutatásra kerülnek a 2010. március 12-ig kitöltött kérdőívek eredményei. Az online kérdőívek ezt követően is kitölthetőek lesznek, az eredmények a későbbi beszámolóban kerülnek összegzésre.
Az EU-elnökségről, valamint a fiatalok bevonásával zajló strukturált párbeszéd folyamatról az alábbi linken érhetőek el bővebb információk:
http://www.mobilitas.hu/euelnokseg
A trió elnökség Strukturált Ifjúsági Párbeszéd Nemzeti Munkacsoportjának nevében,
Üdvözlettel és köszönettel:
Schanda Tamás
ifjúsági delegált