
X. Település és ifjúsága konferencia megrendezésére kerül sor Budapesten március 25-én. Az országos rendezvény központi témái között szerepel a települési ifjúsági munka szakmafejlesztési feladatainak és a Nemzeti Ifjúsági Stratégia 2010-2011. évre vonatkozó cselekvési tervének bemutatása. Ekkor kerül sor a 2010. év gyermek és ifjúsági mintaprojektje cím átadására is.
Magyar Kultúra Alapítvány budavári székháza
Budapest I., Szentháromság tér 6.
A 10. ÜLÉST BEKE PÁL EMLÉKÉNEK AJÁNLJÁK a szervezők.
2010. MÁRCIUS 25. CSÜTÖRTÖK
09.00 – 10.00 Regisztráció
10.00– 10.10 Rendhagyó megnyitó - fiatalokkal
10.10 – 12.30 Plenáris ülés
levezető elnök: Joós Tamás – a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ igazgatója és Letenyeiné Mráz Márta – az FSZH Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat igazgatóhelyettese
Megnyitó: Majthényi László – a Vas Megyei Közgyűlés alelnöke
10.15 – 10.25 Köszöntő: Dr. Győrpál Elemér – az Önkormányzati Minisztérium szakmai tanácsadója
10.25 – 10.45 A települési ifjúsági munka szakmafejlesztési feladatai
előadó: Bodor Tamás – a Szociális és Munkaügyi Minisztérium Gyermek és Ifjúsági Osztály főosztályvezető-helyettese
10.45 – 11.05 A Nemzeti Ifjúsági Stratégia – Cselekvési terv 2010-11.
előadó: Veres Judit Inez – az FSZH Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat igazgatója
11.05 – 11.15 A 2010. év gyermek és ifjúsági mintaprojektje cím nyerteseinek
díjátadása
közreműködik: Bodor Tamás és Veres Judit Inez
11.15 – 11.25 Ifjúságügy - Ifjúsági szakma, ifjúsági munka - módszertani kézikönyv bemutatása
szerkesztők: Nagy Ádám dr. – ifjúságügyi civil szakértő és Földi László - ifjúságügyi szakmai főtanácsadó
11.25 - 12.30 A 2010. év gyermek és ifjúsági mintaprojektje cím nyerteseinek bemutatkozása
12.30 - 13.30 B ü f é e b é d
13.30 - 15.15 Szekcióülések
15.15 - 15.45 Szekciók plenáris összefoglalói
levezető elnök: Letenyeiné Mráz Márta
15.45-16.00 Zárszó: Bodor Tamás
SZEKCIÓ TÉMAKÖRÖK:
1. szekció: Kerekasztal beszélgetés az ifjúsági szakmafejlesztési folyamatokról (NIS, NIS Cselekvési terv 2010-11)
szekcióvezető: Majzik Balázs
korreferátumot tart: Veres Judit Inez, Tiszolczi Péter
2. szekció: Az ifjúsági szakma együttműködései: intézményi struktúra együttműködései (Mobilitás RISZI, ISZMK, IKSZT), civil és állami együttműködések országos, regionális és helyi szinteken.
szekcióvezető: Letenyeiné Mráz Márta
korreferátumot tart: Erdős Balázs, Kárpáti Árpád
3. szekció: Az ifjúsági strukturált párbeszéd-folyamatok, valamint a gyermekjogi cselekvési program
szekcióvezető: Földi László
korreferátumot tart: Böröcz Lívia, Debreczy Márta
4. szekció: A nemzetközi és határokon átívelő (magyar-magyar) települési ifjúsági munka; a kistelepüléseken élő, sok esetben hátrányos helyzetű fiatalok lehetőségei; az ifjúsági szakma számára elérhető pályázati források.
szekcióvezető: Öcsi József
korreferátumot tart: Venczel Endre, Kandikó Rita, Bakos István, Balogh Judit
Az előadások és szekció összefoglalók a Település és Ifjúsága című elektronikus kiadványban fognak megjelenni.
A konferencia ideje alatt „Pihenősarok” működik, ahol a résztvevők és a látogatók különböző készség- és közösségfejlesztő játékokkal ismerkedhetnek meg.
A rendezvény ideje alatt „Standok rendezés alatt” címmel bemutatkozási lehetőséget biztosítunk az ifjúsági szervezetek számára az előzetes jelentkezés alapján. Örömmel várjuk a mintaprojekteknek bemutatkozását is.
A rendezvény fő támogatója:
Szociális és Munkaügyi Minisztérium
A rendezvény szervezője:
Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ és a LOGO Ifjúsági Szolgálata
A rendezvény szakmai partnere:
FSZH Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat
A változtatás jogát a szervezők fenntartják.
TIK jelentkezesi lap 2010.doc (510 kB)