Az FSZH - Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat a 2007-2009-es stratégiai terve alapján valósította meg szakmafejlesztő tevékenységét. Feladatai: az országos szintű ifjúsági szakma fejlesztések koordinálása, intézményi akkreditáció, képzések akkreditációja, minőségbiztosítás, a belső és külső képzések tervezése, szervezése, ifjúságsegítő képzések szakmai műhelyének vezetése, az emberi jogi képzések és folyamatok koordinálása, együttműködések kialakítása, a honlap működtetése, a NIIDA fejlesztése, pályázatfigyelés, a CSR tevékenység bővítése, a nemzetközi programok koordinálása, a kommunikációs és képzési munkacsoport vezetése, az intézmény arculati és kommunikációs kézikönyvének elkészítése. Az intézményt 27.176 esetben keresték meg ügyfeleik személyesen, telefonon vagy e-mailben.
A Mobilitás működésében 2009 augusztusában személyi és strukturális változások történtek, az intézmény vezetését Földi Lászlótól Veres Judit Inez vette át, a Fiatalok Lendületben Programiroda vezetését pedig Balogh Judit látja el. Az intézmény és az Igazgatóság székhelye a Budapesti Európai Ifjúsági Központból (BEIK) a Szemere utcai telephelyre került, míg a korábbi helyszínen egyetértésben a BEIK vezetőivel egy új részleg, az Információs és Képzési Iroda alakult. A Közép-magyarországi RISZI új telephelye a Könyves Kálmán körúti MÓDUSZ Irodaház lett.
2009-től a Mobilitás látja el a Magyar Ifjúsági Konferencia titkársági feladatait. 47 db nemzetközi és határ menti rendezvényt valósított meg a Mobilitás.
A Mobilitás a Szociális és Munkaügyi Minisztérium és a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal sajtómunkatársaival felvette, és szorosra fűzte az év elején a kapcsolatot. A sajtóközlemények a Mobilitás tevékenységéről a két intézmény munkatársain keresztül jutnak a médiához.
Folyamatos szakmai együttműködés alakult ki az SZMM Gyermek és Ifjúsági Osztályával többek között a Nemzeti Ifjúsági Stratégia és I. Cselevési terv előkészítésében, valamint az ifjúsági célú ÚMFT-s pályázati konstrukciók kialakításában. Az Országgyűlés elfogadta a Nemzeti Ifjúsági Stratégiát, a Kormány pedig annak I. Cselekvési Tervét, melyhez kapcsolódóan országos kampány indult a dokumentum és a hozzá kapcsolódó tervezett cselekvési terv megismertetése céljából. A 2010-11. évi Cselekvési terv kidolgozásában, előkészítésében, koordinálásában a Mobilitás komoly erőforrást képviselt. Az ÚMFT ifjúságszakmai intézkedéseit népszerűsítő rendezvény 25 db volt országos szinten.
A Gyermek és Ifjúsági Alapprogram titkársági feladatait folyamatosan ellátja az intézmény. A Gyermek és Ifjúsági Alapprogram és a Regionális Ifjúsági Irodák működéséről szóló többször módosított 2/1999. (IX. 24.) ISM rendelet határozza meg azt, hogy az Alapprogramból támogatásra fordítható bevételek legfeljebb 70%-ának felhasználására a regionális támogatási rendszerben, a Regionális Ifjúsági Tanácsok (RIT-ek) által kerül sor, míg a támogatási keretösszegek legfeljebb 5%-a fordítható az egyedi támogatási igényekre, a többi felett a GYIA Tanácsa rendelkezik. A GYIA 2009. évi teljes támogatási összege 200 millió Ft volt, melyből egy központi pályázat 55, 8 millió Ft-os kerettel került kiírásra. Az Alapprogram keretében országosan összesen 665 db pályázati program került támogatásra.
Az intézmény 2009.március 4-én kapta meg intézmény-akkreditációs tanúsítványát. Összesen 9 program-akkreditáció került beadásra az évben, amelyből 6 képzési programcsomag került elfogadásra. 2009-ben összesen 42 képzés valósult meg, a Minőség Irányítási Rendszer keretein belül 20 képzést tartottunk, ebből 8-at régiós, 12-t pedig országos szinten, összesen 334 fő részvételével. Kialakításra került a Mobilitás Képzők Köre. Már másodszor került megrendezésre a Nem-formális Tanulás Napja.
Felkészítő tréningen, szemináriumon, workshopon és előadáson 119 alkalommal vettek részt munkatársaink, vagy szervezték maguk azokat.
A Strukturált párbeszéd folyamat keretén belül tanulmány készült a fiatalok részvételét segítő folyamatokról, valamint megrendezésre került a régiós és országos eseményeket is felvonultató Mobilitás Ifjúsági Hét. A rendezvény keretében 61 db eseményre került sor az országban.
A Mobilitás munkatársai idén is - a tavalyihoz hasonlóan - 5 munkanap erejéig önkéntes tevékenységet folytathatnak ifjúsági civil szervezetekben. A tavalyiak mintájára idén is többen workshopok, tréningek tartásában, szervezet-fejlesztés és rendezvény-szervezés területén végeztek önkéntes munkát. A munkatársak több, mint 40%-a vett részt ilyen irányú tevékenységben.
Felhívás jelent meg az év második felében céges-civil együttműködések jó példáinak bemutatására - A Mobilitás a tavalyi kezdeményezéshez hasonlóan újra kutatást végzett társadalmi felelősségvállalás (CSR) területén. A kutatás célja volt feltárni, dokumentálni és elemezni olyan céges-civil együttműködéseket, ahol a civil résztvevő egy gyermek/ifjúsági szervezet volt. 2009. november 28-án, a „Mobilitás szakmai napján" díjaztuk a legjobb projektek, mely idén az Emberség Erejével Alapítvány volt.
Megújult az FLP népszerűsítését célzó www.eurodesk.hu honlap, bevezetésre került a Nemzeti Ifjúsági Információs és Dokumentációs Adattár közvetlen domainje (www.niida.hu), és megújult annak felülete és adatstruktúrája.
Elkészült az intézmény kommunikációs stratégiája, valamint előkészítésre került az intézményi arculati kézikönyv.
Kiskompasz néven a Mobilitás gondozásában magyar nyelven is megjelent az Európa Tanács gyermekek emberi jogi nevelését célzó kézikönyv, többek között kiadásra került a helyi ifjúsági munkát segítő Otthonosan itthon c. kiadvány, valamint az Ifjúságszakmai Társasággal közösen gondozott Ifjúságügy - Ifjúsági szakma, ifjúsági munka c. Módszertani kézikönyv.
Az Európai Bizottság Fiatalok Lendületben Programja
A Nemzeti Iroda struktúrája, személyi állománya 2009 folyamán több vonatkozásban is változott, módosult.
A Programiroda 2009 folyamán több auditon, ellenőrzésen esett át. 2009 tavaszán és őszén a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal Belső Ellenőrzési főosztálya vizsgálta a Programiroda szervezetét és működését, valamint a 2007-2008-as pályázati évek projektjeit. 2009 júliusában az Európai Bizottság képviselői az iroda működését világították át, a tekintetben, hogy az irodai folyamatok megfelelnek-e a Bizottság által támasztott követelményeknek, illetve a Nemzeti Irodák számára kiadott szabályzatoknak. Ezt követően - szintén a Bizottság kezdeményezésére egy nemzetközi auditor cég 3 héten keresztül vizsgálta a pályázati dokumentációkat.
A Foglalkoztatási és Szociális Hivatal kezdeményezésére megtörtént a kintlévőségek auditálása 2000 - 2007 viszonylatban.
A vizsgálatok eredményeként megszületett egy intézkedési terv, amely 2010 végéig tartalmazza az iroda által elvégzendő feladatokat.
2009 novemberében az iroda új jogász alkalmazásával, új stratégiát dolgozott ki a kintlévőségek behajtására, az ún. problémás esetek kezelésére.
A támogatott pályázók segítése és projektlátogatások
A projektlátogatási eljárás során a Nemzeti Iroda a támogatott projektek 10%-át ellenőrizte, a projektek szakmai tartalmának vizsgálata céljából. Az ellenőrzött projekteket a Bíráló Bizottság tagjai jelölték ki. A Nemzeti Iroda a következő esetekben végzett projektlátogatást: első pályázók, olyan pályázatok, amelyek kiugróan magas támogatásban részesültek, speciális célcsoportokat érintő projektek (pl. roma projektek), kísérleti projektek, melyeknél a pályázati anyag nem tökéletes, de a kezdeményezés és a megvalósítás mindenképp támogatásra érdemes, olyan pályázók, akik gyakran pályáznak, és gyakran nyernek magas összegű támogatásokat.
A program megvalósítása során 158 rendezvény valósult meg, és 33 db szervezet kapta meg az EVS programban való részvételt biztosító akkreditációt.