Foglalkoztatási és Szociális Hivatal - MOBILITÁS Országos Ifjúsági Szolgálat
A Szociális és Munkaügyi Minisztérium ifjúságpolitikai háttérintézménye, a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal keretein belül működő Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat. A Szolgálat, amelyet 1995-ben alapította az akkori művelődési és közoktatási miniszter, az Európai Unió fiatalokat érintő közösségi programjának nemzeti irodájaként kezdte meg tevékenységét. Alaptevékenysége folyamatosan bővült az évek során, így egyre inkább meghatározó szereplője lett mind a nemzetközi, mind pedig a hazai ifjúsági célú törekvések állami szintű megvalósításának. 1999-től az ifjúsági szektor számára megnyílt a Gyermek- és Ifjúsági Alapprogram, amely pályázatainak kezelését a Szolgálat látta el 2006 végéig. 2000-ben kialakításra kerültek a regionális ifjúsági szolgáltató irodák a hét területi-statisztikai régió központjában, a helyi ifjúsági munka fejlesztése, valamint a decentralizált forráselosztás és szolgáltatás-szervezés érdekében. 2001-ben felállításra került a Nemzeti Ifjúságkutató Intézet, valamint a Drogmódszertani Intézet, melyek szintén 2006 végéig a Szolgálat szervezeti egységeiként működtek. 2002-től elindult a határon túli ifjúsági intézményrendszerrel (Agora hálózat) történő együttműködés. 2007. január 1-től a háttérintézmények összevonását követően a Mobilitás a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal főosztályaként látja el tevékenységeit, szoros szakmai együttműködésben a minisztérium Gyermek- és Ifjúsági Osztályával. Az intézmény a szervezeti átalakulást követően, valamint a hazai forrásokkal kapcsolatos pályázatkezelési, adminisztratív jellegű tevékenység megszűnésével (melyet az ESZA NKft. lát el) lehetőséget kapott egy jellemzően támogató, fejlesztő jellegű szakmai koncepció kialakítására. Ennek értelmében a Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat hosszú távú célkitűzéseit az alábbi misszióban határozta meg:
A magyarországi ifjúsági munka és szolgáltatások innovációs és kompetenciaközpontja, mely a hazai és nemzetközi eszközrendszerek működtetésével, az ifjúsági és ifjúságsegítő közösségek, szervezetek, ifjúsági szakemberek és kompetenciáik, továbbá az ifjúsági szolgáltatások fejlesztésével és elismertetésével járul hozzá a fiatalok társadalmi felelősségvállalásához, társadalmi részvételük erősítéséhez.
Támogatja az állami-önkormányzati, civil és gazdasági szektor ifjúságügyi (ifjúsággal, ifjúsági munkával kapcsolatos) együttműködését a demokrácia minőségének javítása, a társadalmi kohézió illetve a versenyképes, fenntartható, tudásalapú társadalom megteremtése érdekében.
A Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat - a kollektív intézményi tudat és cselekvés bázisán - működési környezetére, célcsoportjainak és partnereinek igényeire és lehetőségeire érzékeny, igényteremtő és közvetítő, professzionálisan szolgáltató szervezet.
Működésének elvei: konstruktív, bizalomra építő, rugalmas, átlátható, európai.
A Mobilitás a szervezeti átalakulást követően is megőrizte decentralizált működését. A fővárosban található az Igazgatóság és a Fiatalok Lendületben Programiroda, az Információs és Képzési Iroda, valamint Budapesten, Debrecenben, Miskolcon, Győrött, Veszprémben, Pécsett és Szegeden működnek Regionális Ifjúsági Szolgáltató Irodái.
A Mobilitás az alábbi szolgáltatásai és tevékenységei révén járul hozzá az állami ifjúságpolitikai célkitűzések megvalósításához:
a Gyermek- és Ifjúsági Alapprogram 8 döntéshozó testületének (Gyermek- és Ifjúsági Alapprogram Tanácsa, 7 Regionális Ifjúsági Tanács) titkársági feladatainak ellátása;
a határon túli és határainkon belüli ifjúsági szervezetek együttműködési fórumának, a Magyar Ifjúsági Konferencia titkársági feladatainak ellátása, a határ menti együttműködések koordinációja;
az Európai Bizottság Fiatalok Lendületben Programjának kezelése: Az Európai Bizottság, az Európai Parlament és az Európai Unió tagállamainak megállapodása értelmében létrejött Youth in Action - Fiatalok Lendületben Program célja a nemformális nevelési programok támogatása a fiatalok számára. A Program a 2007-től 2013-ig fut, a magyar Nemzeti Irodája az FSZH - Mobilitás Fiatalok Lendületben Programiroda (www.mobilitas.hu/flp).
a Nemzeti Ifjúsági Stratégia, és az abban foglalt célkitűzések elérését szolgáló 2 éves cselekvési tervek végrehajtásában való aktív közreműködés;
a Nemzeti Ifjúsági Információs és Dokumentációs Adattár működtetése, fejlesztése: 2007-ben indult el a Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat kezdeményezésére az elektronikus információs és dokumentációs tár kialakítása, amely az ifjúsági területen aktív szakemberek, szervezetek és az ifjúsági kezdeményezések iránt érdeklődő fiatalok számára nyújt segítséget az ifjúsági célú szolgáltatások igénybevételéhez, közösségeik megszervezéséhez, valamint a tanulmányok, szakmai anyagok megírásához szükséges tudáselemek megjelenítésével. Az interaktív tudástár célja, hogy a hazai ifjúsági szektorban létrehozott információk és tudás közkinccsé váljanak, az ifjúsági információ-szolgáltatás minősége fejlődjön, és a későbbiek során egymással egy felületen diskuráló, egymást támogató virtuális szakmai közösségek alakuljanak meg (www.niida.hu).
akkreditált képzőintézményként képzői hálózat koordinációja, képzési modulok kidolgozása és képzések megvalósítása a szakemberek, valamint az ifjúsági közösségek számára: A Mobilitás jelenleg 8 akkreditált képzést biztosít a szakemberek számára: Nemformális tanulás az ifjúsági munkában: a 30, 60, 90 órás képzések célja a nemformális tanulás megismertetése és lehetőségeinek bemutatása az ifjúsági munkában, valamint az egész életen át tartó tanuláshoz szükséges tanulási kompetenciák és motivációk megalapozása fiatalkorban. Helyi Ifjúsági munka: a 30, 60, 150 órás képzések célja a települési ifjúsági munkához elengedhetetlenül szükséges ismeretek azonosítása, a szükséges készségek és képességek erősítése a résztvevőkben, különösen a települési ifjúsági stratégia és cselekvési terv elkészítése, valamint megvalósítása, a szükséges együttműködések kialakítása és fenntartása, valamint a részvétel vonatkozásában. A helyi ifjúsági munkához szükséges együttműködések kialakítása, fejlesztése és fenntartása a különböző intézmények, szervezetek, illetve az azokat képviselő személyek között. Képzők képzése: a 30 órás képzés célja a képzők megismertetése a Mobilitás stratégiájával, képzési tevékenységével, minőségirányítási rendszerével. Fiatalok emberi jogi nevelése nem-formális módszerekkel: a 30, 60 és 120 órás képzések célja a fiatalok és a fiatalokkal foglalkozók emberi jogi tudatosságának elmélyítése, kritikai gondolkodásuk, önálló véleményalkotásuk és cselekvő helyi társadalmi részvételük megalapozása és fejlesztése, valamint emberi jogi nevelésre felkészítése a nemformális tanulási környezetben bevált módszerekkel. Ifjúsági közösségi terek kialakítása és működtetése: a 30 órás képzés célja az ifjúsági közösségi terek kialakításához és működtetéséhez szükséges együttműködések létrehozása és fenntartása a különböző intézmények, szervezetek, illetve az azokat képviselő személyek között. Projektmenedzsment az ifjúsági projektek során: a 30, 60, 90 órás képzések célja a helyi és nemzetközi ifjúsági munkához szükséges információk és kompetenciák megszerzése. A képzésen résztvevők felkészülnek a Fiatalok Lendületben Programban való aktív együttműködésre, s az elsajátított tudással képesek lesznek ifjúsági projekteket előkészíteni, megvalósítani és értékelni. Fiatalok Lendületben Program hazai és nemzetközi képzései: A Mobilitás Fiatalok Lendületben Programirodája az Európai Unió által támogatott Fiatalok Lendületben Programhoz kapcsolódóan kínál különböző hazai és nemzetközi képzéseket. A képzéseken való részvétel a Program pályázati rendszerével való megismerkedést és a projektek minőségi fejlesztését is szolgálja.
Emberi jogi nevelési program megvalósítása: Az Európa Tanács a fiatalokat az emberi jogok első számú támogatójának és védelmezőjének tekinti, rájuk épít az emberi jogok védelme érdekében, tettekre, cselekvésre kívánja késztetni őket. 2002-ben az Európa Tanács Ifjúsági és Sportigazgatósága azzal a céllal jelentette meg a Kompasz - Kézikönyv a fiatalok emberi jogi képzéséhez című angol nyelvű kiadványát, hogy az emberi jogokat és emberi jogi képzéseket az ifjúságsegítő munka szerves és tudatosan művelt részévé tegye, és elősegítse az állampolgárság európai dimenziójának megformálását. A kézikönyv magyar nyelvre történő fordítása a Mobilitás és a Budapesti Európai Ifjúsági Központ megállapodásának eredményeként 2003-ban kezdődött meg, és a kész kötet 2004. szeptember 13-án került bemutatásra. Ezzel egy időben elkezdődött az "Emberi jogi nevelés Magyarországon. Emberi jogi képzők képzése" című képzési folyamat. Ennek a folyamatnak részeként rendszeresen megrendezésre kerülnek Emberi jogi órák az iskolákban emberi jogokkal foglalkozó szervezetek közreműködésével, elindult a Szabadon és méltósággal kistelepülési modellprogram, a Mobilitás szakmai támogatásával kerül megjelentetésre a Humana emberi jogi magazin, továbbá számos képzés és műhelymunka segíti az emberi jogi nevelés értékeinek megismertetését. 2009-ben megjelent a Kiskompasz Kézikönyv is, amely a Compasito - Manual on human rights education for children kiadvány alapján készült az Európa Tanács jóváhagyásával, s mely módszertani segédlet szintén kiemelt fontossággal bír a gyermekekkel foglalkozó szakemberek számára.
Kétoldalú nemzetközi együttműködések kereteiben megvalósuló programok koordinálása: Az FSZH - Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat a Szociális és Munkaügyi Minisztérium Gyermek és Ifjúsági Osztályának megbízásából együttműködik a tárca kétoldalú ifjúsági megállapodásainak előkészítésében, valamint a szakmai programok megvalósításában. A kétoldalú tárcaközi megállapodások nagy külügyi jelentőséggel bírnak, lehetővé teszik, hogy néhány stratégiailag fontos partnerrel kiemelkedően jó kapcsolatot alakítsunk ki. Az EU-csatlakozás kapcsán igen fontos a meghatározó EU-tagországokkal (Németország, Franciaország) fenntartott jó viszony, de ugyanígy a környező országokkal történő Eurorégiós együttműködés is. Az általános külügyi szempontok mellett a tárcaközi kapcsolatoknak konkrét haszna van ifjúsági területen, például az Európai Unióval és az Európa Tanáccsal fenntartott kapcsolatok során is. Hagyományosan kiemelkedő az együttműködés Németországgal, Szlovákiával, Franciaországgal, de az elmúlt években több más országgal is valósítottunk meg közös projekteket: Romániával, Szerbiával, Horvátországgal, Macedóniával, Belgiummal, Olaszországgal, illetve az Öböl-menti arab államokkal.
Szakmai kiadványok megjelentetése: a Mobilitás szakmai - módszertani kiadványok megjelentetésével is hozzá kíván járulni a szakterület fejlesztéséhez, valamint a jó gyakorlatok széleskörű bemutatásához. A Mobilitás könyvsorozat eddig megjelent kiadványai: „Hurrá bejegyeztek!" - de hogyan tovább?; Fiatalok társadalmi részvétele; NAGYÍTÓ- Ifjúsági mintaprojektek az Észak-magyarországi régióban; Wootsch Péter: Otthonosan itthon- Települési ifjúsági munka;Európai - Fiatalok - Részvétel; „Honnan hová?" - az Európai Ifjúsági Hetek 2003-2008; Ifjúságügy - Ifjúsági szakma, ifjúsági munka; „Én és Európa párbeszéd" - Az Európai Bizottság Strukturált párbeszéd folyamatához kapcsolódó magyarországi felmérés 2008-ban. Mindemellett évente 4 számmal jelenik meg a Mobilitás szakmai lap, továbbá valamennyi regionális iroda, valamint az Eurodesk - hálózat is rendelkezik hírlevéllel, amely segíti az aktuális információk rendszeres továbbítását az érdeklődők számára.
Eurodesk - hálózat nemzeti koordinációja: Magyarország 1999 óta tagja az Eurodesk európai ifjúsági információs hálózatnak, amelynek keretében a fiatalok és közösségeik, valamint a velük foglalkozó szakemberek számára nyújt információ-szolgáltatást a következő témakörökben: európai uniós programok, támogatási lehetőségek; olyan képzési lehetőségek, amelyek a fiatalok európai programokban való részvételét segítik elő; a fiatalokat és a velük foglalkozókat érintő kérdések (európai uniós információk, külföldi munka, külföldi tanulás, mobilitási információk, partnercsoport-keresés, stb.); európai és az egyes tagállamokban működő szervezetek, kapcsolódási pontok, dokumentumok (könyvek, cikkek, az Európai Bizottság dokumentumai). Konkrét projektek megvalósításához partnercsoportot kereső ifjúsági szervezeteknek és diákcsoportoknak is segítséget nyújt az Eurodesk-hálózat. (www.eurodesk.hu)
Helyi ifjúsági munka fejlesztése: Az FSZH - Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat regionális irodahálózatán keresztül segíti a helyi szintű ifjúsági célú tevékenységek szervezését, szolgáltatások kialakítását, elsősorban a települési önkormányzatokkal, valamint a fiataloknak szolgáltatást nyújtó szervezetekkel való együttműködés során.
Ifjúságsegítő képzőhelyek szakmai hálózatának koordinációja, aktív részvétel a gyakorlati helyek kiválasztásában, valamint az ismeretátadásban: A Mobilitás ad otthont az ifjúságsegítő felsőfokú szakképzést indító, mintegy 13 felsőoktatási intézmény szakmai műhelyeinek, valamint gondozza a hallgatók gyakorlati képzőhelyeinek adatbázisát. Több munkatárs is részt vesz a hallgatók képzésében óraadóként, gyakorlatvezetőként.
Együttműködés szakmai hálózatokkal (ISZMK-k, ifjúsági/ifjúságnak szolgáltatást nyújtó szervezetek, társ-szakterületek intézményi hálózatai): a Szolgálat mind országos, mind pedig regionális szinten koordinatív szerepet tölt be a szakmai hálózatok kialakításában és működtetésében. Ezek a műhelyek alkalmasak a folyamatos információs- és tapasztalatszerzésre. Mindezek mellet a Mobilitás szakmai támogatást is nyújt a szakemberek és az általuk nyújtott szolgáltatások magasabb színvonalú, egységes normák szerinti biztososításához.