Kérjük, hogy itt jelentkezzen a Parlamenti Ifjúsági Napra!
Felhívás 11. évfolyamos középiskolás osztályok, csoportok számára
Az Európai Ifjúsági Hét (2011. május 15-21.) keretében kerül megrendezésre a Parlamenti Ifjúsági Nap a Magyar Országgyűlés és a Foglalkoztatási Hivatal - Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat közös szervezésében. A Parlamenti Ifjúsági Nap célja, hogy a fiatalok bepillantást nyerjenek az Országgyűlés működésébe, ezáltal megismerhessék a törvényhozás színterét, a demokrácia alapintézményét. Emellett játékos formában próbára tehetik az Európai Unióról szóló ismereteiket is.
Az Európai Ifjúsági Hét egyik kiemelt témája a fiatalok és a döntéshozók között európai szinten zajló Strukturált Párbeszéd. A Parlamenti Ifjúsági Napra ellátogató osztályok amellett, hogy találkozhatnak és beszélgethetnek hazai és EU-s parlamenti képviselőkkel, betekintést nyerhetnek az EU és a fiatalok között zajló Strukturált Párbeszéd folyamatába. Ezen felül megismerkedhetnek az EU ifjúsági programjával, azaz a Fiatalok Lendületben Programmal is, amely lehetőséget teremt arra, hogy a fiatalok megvalósítsák a saját ötleteiket, elképzeléseiket.
A jelentkezés feltétele, hogy az osztályok röviden megfogalmazzák azt az egy (vagy több), a helyi fiatalok igényeihez vagy problémáihoz kapcsolódó témát, amiről szívesen kezdeményeznének párbeszédet a helyi, regionális, országos vagy akár európai szintű döntéshozókkal. Az Országház látogatásához a MÁV iskolai csoportoknak ingyenes utazást biztosít (a MÁV kedvezmény az InterCity pótjegyekre nem vonatkozik). Kérjük, a jelentkezési felületen jelezzék, amennyiben az ingyenes utazás lehetőségét igénybe szeretnék venni! A résztvevők számára a szervezők szendvicsebédet biztosítanak.
A Parlamenti Ifjúsági Nap tervezett programja:
10:00-10:30 Érkezés
10:30-11:10 Megnyitó
11:10-11:20 Szünet
11:20-12:20 Kérdezd a képviselőt! - Strukturált Párbeszéd a fiatalokkal*
12:20-13:00 Szendvicsebéd
13:00-14:00 Parlamenti séta*
14:00-14:10 Szünet
14:10-15:10 Játék - Téma: az Európai Unió*
*A programok kisebb csoportokban, forgószínpad jelleggel valósulnak meg.
Jelentkezés:
Jelentkezni az online adatlap kitöltésével lehet, a kísérő tanár(ok) megjelölésével és a diákok neveinek megadásával. Várhatóan 12 osztály vehet részt a rendezvényen. Az osztályok kiválasztásánál az általuk javasolt témákat és a földrajzi kiegyenlítettség szempontjait veszik figyelembe a szervezők.
Jelentkezési határidő: 2011. május 6. éjfél
További információk az Európai Ifjúsági Héttel kapcsolatban:
www.mobilitas.hu/ifjusagihet
További információk az Országház ifjúsági programjairól :
www.parlament.hu/parlamentikulonora
www.parlamentidiakinfo.hu
Kapcsolat:
Kátai Brigitta
katai.brigitta@mobilitas.hu
06-1-438-1050
A Parlamenti Ifjúsági Nap a Magyar Országgyűlés Társadalmi Kapcsolatok Hivatala és a Foglalkoztatási Hivatal - Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat együttműködésében valósul meg.
nyomtatási nézet | utolsó módosítás: 2011. 04. 27.