A Szakosztály célja olyan tudományos műhely létrehozása és folyamatos fenntartása, amelyik hozzájárulhat a hazai és nemzetközi szociológiai diszciplína fejlődéséhez, a szociológiai szakma más szakmákkal, tudományterületekkel, non- és forprofit szervezetekkel való szorosabb együttműködéséhez.
A Digitális Szociológia Szakosztálynak minden olyan hazai és nemzetközi egyén és szervezet a tagja lehet, aki/amelyik elfogadja a Magyar Szociológiai Társaság alapszabályát. A szakosztály a téma interdiszciplinaritása miatt nem csak szociológusokat, hanem pszichológusokat, szociálpszichológusokat, antropológusokat, nyelvészeket, kommunikációs szakembereket, gyakorlati közgazdászokat (marketingeseket, menedzsereket), piac- és közvélemény-kutatókat, informatikusokat, programozó matematikusokat, mérnököket is szívesen lát tagjai sorában.
A Szakosztály elnöke, Dr. Kollár Csaba PhD. megjegyezte, "sokat köszönhetek Tomcsányi Pál akadémikusnak és Menyhay Imre professzornak, akik a digitális világ kutatására, szociológiai elemzésére bíztattak, Némedi Dénesnek a Magyar Szociológiai Társaság alelnökének, aki jó és megvalósítható ötletnek tartotta a Digitális Szociológia Szakosztály gondolatát, Utasi Ágnesnek, a Társaság elnökének, illetve Tibori Tímeának, a Társaság tudományos titkárának akik örömmel fogadták a szakosztály-alapítási elképzelésemet és maximálisan támogatták annak létrejöttét".
A Magyar Szociológiai Társaság weblapja:
www.szociologia.hu
A Magyar Szociológiai Társaság Digitális Szociológia Szakosztályának weblapja:
www.szociologia.hu/digitalis_szociologia_szakosztaly
Forrás: Educatio Press