2008 óta a szaktárca, államközi protokollok keretében nyújtott támogatásával éves projektek köré kezdtük szervezni ezt a folyamatot. E keretcélokon belül minden évben egy-egy szakmai területtel foglalkozunk, amelyet az aktuális, alulról jövő szervezeti szükségletekhez igazítunk. Az eddigi éveket a különböző európai, nemzeti, és helyi ifjúsági stratégiák, cselekvési tervek áttekintésének, az ifjúsági szolgáltatások tapasztalatcseréjének, és a szervezetek közötti partnerbörzéknek szenteltük.
2010-2011
A 2010-es protokoll az ifjúsági szolgáltatások összehagnolásának útján lép tovább. Az eddigi tapasztalatcserék alapján, ifjúsági információszolgáltató irodák között elindult kapcsolatteremtést emelni a szakmai hálózatépítés szintjére, ezzel párhuzamosan a szakmai módszertani támogató szereplők, intézmények közötti együttműködést erősíti meg. A „Határokon átnyúló Ifjúsági együttműködés a Duna-Körös-Maros-Tisza Eurorégióban" elnevezésű hosszú távú program elemei: előkészítő tervező találkozó, felkészítő képzés, hálózatépítés, szakmai anyagok összegyűjtése és megosztása.
2011. március 25-27. között Kishegyesen a „Hídépítés Ifjúsági Információs Pontok a DKMT Eurorégióban" címmel szakmai műhely került megrendezésre. A „Határokon átnyúló Ifjúsági együttműködés a Duna-Körös-Maros-Tisza Eurorégióban" projekt keretében megvalósuló találkozón három ország 10 településéről, 12 szervezet fiataljai és munkatársai határoztak együttműködésükről, amelynek legfőbb célja az ifjúsági információszolgáltatás összehangolása, minőségének fejlesztése a DKMT Eurorégióban, elősegítve ezzel a fiatalok uniós és határ menti mobilitását. A további közös munka során a magyarországi, a romániai és a vajdasági szervezetek lelkes tagjai mindennek megvalósítása érdekében az Eurorégiót lefedő hálózat kiépítésére, információs pontok és egy közös adatbázis létrehozására törekszenek. A projekt következő állomásán, május végén, Szegeden, az ifjúsági civil börzén mutatkoznak be a szolgáltató irodák. Itt mutatják be kísérleti projekt eredményeit, tapasztalatait, és itt lesz lehetőség újabb, érdeklődő ifjúsági irodáknak a hálózathoz történő csatlakozásra is. A projektet a Nemzeti Erőforrás Minisztérium támogatja.
2009
A 2009-es évet az ifjúsági szolgáltatások, különösen az információ szolgáltatás kölcsönös megismerésének, ezen a területen történő tapasztalatcserének rendeltük alá. Ennek kezdő lépéseként márciusban standdal részt vettünk a formálódó szerbiai ifjúsági iroda hálózat országos találkozóján Újbecsén március 27-29. között, majd áprilisban a DKMT ERISZ-szel Civil ifjúsági Börzét szerveztünk, ahol a határ mindhárom oldaláról jöttek és mutatkoztak be ifjúsági szervezetek és közösségek.
Májusban azt vizsgáltuk meg, melyik ország, milyen szinteken (országos, regionális, kistérségi, helyi) milyen ifjúsági stratégiával, cselekvési tervvel segíti kialakítani, fejleszteni a szolgáltatásokat. Különös aktualitást adott ennek a konferenciának az új Európai Uniós, és a formálódó Nemzeti Ifjúsági Stratégia. Munkánk egyfajta elismeréseként a Magyar Ifjúsági Konferencia felvidéki találkozóján a Mobilitás és a határon túli szervezetek konkrét együttműködésére jó példaként mutathattuk be Saláta Zoltánnal, a VAMADISZ elnökével ezt az együttműködési folyamatot.
Júniusban először szervezték meg a szokásos Nyári Egyetem Ifjúsági szekcióját Kishegyesen, ahol a jelenlévők a magyarországi Nemzeti Ifjúsági Tanács formálódásáról, és további konkrét együttműködési lehetőségekről cseréltek véleményt. Augusztus végén a Szegedi Ifjúsági Napok ideje alatt közös megbeszélésen ültek egy asztalhoz a határon túli együttműködési folyamat vezetői és a Mobilitás menedzsmentje, a hét régió irodavezetőjével.
A régió életében először sikerült euroregionális (DKMT) szintűre megszervezni a VI. Regionális Ifjúsági Konferenciát, amit DKMT-s partnereinkkel közösen szervezünk. A konferencia DKMT-s szekciójában a közös projektek (közös szakmai kiadványok, ifjúsági turizmus, fiatalok csereüdültetése, közös határon átnyúló pályázat) mellett az együttműködés, a közös elköteleződés megerősítése civil és intézményi oldalról egyaránt volt napirenden, és a jelenlévők javasolták a határon túli tematika állandó megjelenítését. A Mobilitás újságjában ősszel megjelent összefoglaló a HÍD folyamatról.
2009. november 30-án előadás hangzott el az együttműködésről, az eddigi határmenti projektek tapasztalatairól a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat első határon kívül tartott vidékfejlesztési konferenciáján, Szabadkán. Nagy segítség a decemberben eltörölt vízumkényszer, 2010-ben sűrűbben szervezünk partnerbörzéket, az ifjúsági csoportok élénkebb együttműködését várjuk ettől. A NIS cselekvési tervébe a DARISZI szövegezte a kifejezetten határon átnyúló intézkedést. Év végén három egyeztető műhelyt is tartottunk az IPA pályázat megírása érdekében. Itt sikerült a partnereket egy asztalhoz ültetni, megállapodni a közös célokban, és egy szakmai koncepciót projekt tervvé formálni. Az év végi adminisztratív igénybevétel azonban minden fél erőforrásait lekötötte, így a pályázatot csak következő körben adjuk majd be.
nyomtatási nézet | utolsó módosítás: 2011. 05. 10.