2010. július 12-én tartotta alakuló ülését a Parlament Ifjúsági Albizottsága, amely az Ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási Bizottság ifjúságpolitikai véleményező, javaslattevő testületeként kívánja a jövőben segíteni és előmozdítani a Parlament nemzeti szintű ifjúságpolitikai jogalkotási, valamint szakmafejlesztési tevékenységét.
A parlamenti munka hatékonysága megkívánja, hogy a plenáris tárgyalást, illetve az ott hozott döntéseket a kisebb létszámú, „szakmai" alapon szerveződő testületek, a bizottságok készítsék elő.
Az állandó bizottságok az Országgyűlés kezdeményező, véleményező, javaslattevő, a kormányzati munka ellenőrzésében közreműködő, valamint törvényben és Házszabályban meghatározott esetekben ügydöntő szervei.
Forrás: www.parlament.hu
A 7 fős albizottság tagjai:
Kapus Krisztián elnök (Fidesz)
Ágh Péter (Fidesz)
Csizi Péter (Fidesz)
Lakatosné Sira Magdolna (Fidesz)
Dr. Varga László (MSZP)
Baráth Zsolt (Jobbik)
Vágó Gábor (LMP)
Az alakuló ülés fő napirendi témája a regionális ifjúsági szolgáltató irodák tevékenységének bemutatása, valamint a Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat működési környezetének mélyebb megismerése volt.
A Mobilitás részéről 5 regionális irodavezető, valamint az igazgató kapott lehetőséget arra, hogy részt vegyen az alakuló ülésen, és bemutassa az ifjúságpolitikai háttérintézmény 10 esztendőt felölelő szakmai tevékenységét, az elért eredményeket, a felmerülő nehézségeket.
Az Albizottság tagjai az előzetesen rendelkezésükre bocsátott összefoglaló dokumentum alapján számos kérdést, valamint észrevételt fogalmaztak meg a Mobilitás tevékenységével, valamint az ifjúságügy terén a döntéshozók előtt álló kihívásokkal kapcsolatban.
Az ülés nyitott, együttműködő légköre lehetővé tette az ifjúságszakmai fejlesztési folyamatok átfogó áttekintését, illetve előre vetíti egy hosszú távú szakmai kooperáció kialakítását.
A Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat első ízben kapott felkérést arra, hogy a Parlament ifjúságügyekért felelős albizottságában bemutathassa tevékenységét, ami komoly lehetőséget jelent a szakterület számára a szakmapolitikai folyamatok tervezésében való szakértői közreműködés tekintetében.
Az Ifjúsági Albizottság következő ülésére 2010. július 20-án kerül sor, ahol a Mobilitás az Európai Bizottság Fiatalok Lendületben Programja eredményeinek bemutatására kap lehetőséget.
Honlapunkon hamarosan kialakításra kerül egy új menüpont, amelyen keresztül a jövőben folyamatos tájékoztatást fogunk nyújtani az Albizottság munkájáról, tervezett üléseiről, az aktuálisan zajló szakpolitikai folyamatokról.
Az Ifjúsági Albizottság munkájához ez úton is sok sikert kívánunk!