A Magyarországon, Szlovákiában, Macedóniában és Romániában holland, magyar, spanyol és szlovák partnerrel indított, uniós támogatású projekt célja, hogy már óvodába kerülésük előtt segítséget nyújtsanak a hátrányos helyzetű gyermekeknek - írja az MTI híre nyomán a nyest.hu. A program kétmillió euróból valósul meg.
A program során a szülők a beíratáshoz, az otthoni neveléshez kapnak segítséget, a tanárok pedig készségfejlesztő és konfliktuskezelő módszereket sajátíthatnak el. A kétmillió euróból megvalósuló program négy ország 16 városában és az azok vonzáskörzetében lévő falvakban indult el - ismertette a Roma Education Fund (Roma Oktatási Alap) igazgatója, aki azt szeretné a programmal elérni, hogy ne csak a gyerekeknek, a családoknak és a közösségnek segítsenek, hanem a projektet az unió többi tagállamában is állami oktatási programként használják. Toby Linden megjegyezte: a szegény családban élő gyerekek számára kiemelten fontos az óvodáskori fejlesztés. Hozzátette: ha a roma gyermekek oktatását pusztán közgazdasági alapon nézzük, a korai fejlesztésbe való beruházás az egyik legjobb befektetés.
Pallaghy Szilvia projektmenedzser ismertetése szerint az érintett országokban ugyanazzal a módszerrel, de külön-külön valósítják meg a programelemeket. A speciális tréningekbe kétszáz, három év alatti gyermeket nevelő anyát vonnak be, és meséken keresztül fejlesztik a szülők olvasási és írási készségeit, melyeket ők aztán tovább tudnak majd adni a gyermekeknek, majd az óvodáztatásra is felkészítik őket. Segítséget kapnak a szülők a beíratáshoz, és mediátorok segítségével akarják elérni, hogy minél több gyermek kerüljön be az óvodába. A program negyedik eleme a főiskolai hallgatók, az óvónők szakmai továbbképzése, tapasztalataik bővítése. A projekt időtartama alatt egy szociológiai kutatást is végeznek, illetve folyamatosan mérik, hogy a program milyen hatást ért el egy-egy gyermek, család és a közösség szintjén.
A "Jó kezdés" címmel indult program Magyarországon Nyíregyházán és a mátészalkai térségben, Hodász, Ópályi, Nagyecsed, Mátészalka és Nagydobos településeken indult el. A program uniós támogatással valósul meg.
Forrás: www.nyest.hu, MTI