FÉLÚTON Program - Interregionális együttműködés
Hogyan született a Félúton program?
A Félúton Program alapgondolata 2004. szeptemberében fogalmazódott meg a Sepsiszentgyörgyön (Székelyföldön, Erdélyben) rendezett Civil Napok során, amely rendezvényre Kovászna megye testvérmegyéinek képviselői vettek részt.
A program születése válasz volt a mindennapok pragmatizmusára, melyre a résztvevő civil szervezetek részéről is erőteljes igény mutatkozott, figyelembe véve Románia uniós csatlakozás kínálta lehetőségeit, valamint a Közép-dunántúli régió fejleszthető kapcsolatait. A szavakat tettek követték, októberben már két székelyföldi civil szervezetet képviselő fiatal vett részt egy Nagyvázsonyban megrendezett projektmenedzsment képzésen, ahol már a székelyföldi civil szféra előremozdítását szolgáló elképzeléseikről tárgyaltak trénerekkel és az anyaországi régió meghatározó civil szakembereivel.
E kitartó szervező munka eredményeként született meg az első interregionális ifjúsági találkozó a magyarországi Berettyóújfaluban, mely egyaránt földrajzi félúton van, Csallóköz, Székelyföld és Közép-dunántúl régióinak.
Ezért is kapta a program a FÉLÚTON nevet.
Mi a célja a Félúton programnak?
Célunk, hogy a három régióban "interregionális és innovatív értékszemléletű ifjúsági munkát” végezünk. Ezt a fajta ifjúsági munkát úgy tudjuk gyakorolni, hogy állandó informális hálózatot építünk ki a három régió között, közös képzéseket, programokat szervezünk, amelyek a helyi társadalmak erősítését, a szervezetfejlesztést, az európai értékek és módszerek multiplikálását, az identitástudat megőrzését és erősítését, a forrásteremtést és forrásszerzést szolgálják. És nem utolsó sorban figyelünk arra, hogy az adott régiókban együttműködésre sarkalljuk az intézményes és civil szférát.