
Tisztelt Pályázó!
Az alábbiakban tájékoztatjuk a 2010. évi támogatások kifizetésével kapcsolatos változásokról:
I. Az Európai Bizottság által megküldött, 2010. évre érvényes és a Fiatalok Lendületben Program Nemzeti Irodája által kötelezően alkalmazandó támogatási szerződés előírása szerint 2010. évben a támogatások folyósítása a támogatást elnyert pályázók részére euróban történik.
Ennek értelmében 2010. évben a februári beadási körtől (R1) kezdődően ezt a gyakorlatot kell a Nemzeti Irodának alkalmaznia mind a kifizetéseknél, mind a visszakövetelések esetében.
Az általános eljárás keretében a forint és euró átváltásnál azon árfolyamot köteles a pályázó alkalmazni, amelyen a kedvezményezett számlavezető bankja a Nemzeti Iroda által átutalt előfinanszírozási részletet a kedvezményezett bankszámláján jóváírta.
Az elszámolással kapcsolatos részletes tudnivalókat a szerződéses dokumentumok tartalmazzák.
E változás ismeretében felkínálja a Nemzeti Iroda a pályázói részére a választás lehetőségét a 2010. R2 körtől kezdődően, arra vonatkozóan, hogy a támogatás kifizetését forint vagy deviza számlára kérik teljesíteni. Amennyiben a devizaszámlát választják, úgy a megváltozott banki adatokat (bankszámlaszám, devizakód, SWIFT kód, és a számlavezető bank megnevezése) emailben kérjük megadni. Egyidejűleg szükséges az adatok átvezetése a FILEP online rendszerben is. Azon partnereinknek, akik nem élnek a devizaszámlára utalás lehetőségével nincsen további tennivalójuk, a pályázatban közölt forint számlára teljesíti a Nemzeti Iroda a támogatás utalását euróban.
Amennyiben devizaszámlára utalást választja, úgy a fentiekben kért adatokat legkésőbb
2010. június 22-ig szükséges a FILEP-ben megváltoztatni.
Előzetes tájékoztatásul közöljük, hogy a projekt befejezését követően a beszámolási kötelezettség is euróban jelentkezik, az esetleges visszafizetéseket is euróban kell a Nemzeti Iroda felé teljesíteni.
Az egyértelműség érdekében, a fentiek szerint 2 különböző lehetőség áll fenn:
1/ Forint számlára történő utalásnál, az euróban utalt összeget a bank a jóváírás előtt konvertálja. A bank által alkalmazott Ft/euró árfolyam alkalmazandó a beszámoló összeállítása során a felmerült költségek euróra történő átváltásakor.
2/ Devizaszámlára történő utalás esetében az euróban teljesített kifizetéseknél nem releváns az árfolyam. A forint és euró közötti átváltás a projektben felmerült költségek kiszámításához az Európai Bizottság honlapján (http://ec.europa.eu/budget/inforeuro/) megtalálható havi átváltási árfolyamon történik. Az átváltás során annak a hónapnak az árfolyama alkalmazandó, amikor a Nemzeti Iroda által átutalt előfinanszírozási részletet a bank a kedvezményezett devizaszámláján jóváírta.
II. A Nemzeti Iroda által megítélt teljes támogatási összeg kifizetésének ütemezésében a következő változás történt: A támogatás első részlete (előfinanszírozás) a támogatás maximum 80%-a, illetve többszöri előfinanszírozási mechanizmus alkalmazása esetén a támogatás legfeljebb 40%-a.
A többszöri előfinanszírozási mechanizmus az alábbi esetekben alkalmazandó:
- A pályázatot informális csoport nyújtotta be 1.2 és 1.3 kategóriákban.
- A pályázatot informális csoport nyújtotta be 1.1 és 4.3 kategóriákban, és a kért támogatás meghaladja a 25.000 eurót.
- A pályázatot adószámmal rendelkező szervezet nyújtotta be 1.2, 1.3 és 2. kategóriákban és a kért támogatás meghaladja a 15.000 eurót.
- Az Európai Önkéntes Szolgálat keretében benyújtott pályázat 6-24 hónapos önkéntes tevékenységet tartalmaz, és a pályázathoz tartozó Activity Agreement - a projektben résztvevő önkéntesek nevével együtt - nem került benyújtásra a pályázat beadásával együtt.
Tisztelettel,
Fiatalok Lendületben Programiroda
Budapest, 2010.06.14.