
2007. szeptemberétől az Európai Önkéntes Szolgálat nevű programban csak akkreditált küldő, fogadó és koordináló szervezetek vehetnek részt. A magyarországi akkreditáció egyik feltétele, hogy a szervezet az akkreditáció érvényességének időtartama alatt (maximum 3 év) részt vesz legalább egy (többnapos, hazai vagy nemzetközi) képzésen, amelynek célja az EVS projektek minőségének javítása.
Az alábbi képzés megfelel ennek a kritériumnak.
A program kódja: 130
Időpont: 2010. április 15-18.
Helyszín: Hortobágy
A képzés fő célja
A Fiatalok Lendületben Program 2. alprogramja az Európai Önkéntes Szolgálat (European Voluntary Service), azaz röviden EVS. A program keretében az önkéntesek mellett fontos, hogy a küldő, fogadó és koordináló szervezetek is minél inkább felkészüljenek a programra, ehhez nyújt segítséget ez a képzés.
Módszerek
A képzés keretében a résztvevőknek lehetőségük lesz:
megismerni az EVS programot és az abban rejlő lehetőségeket
elsajátítani a Youthpass bizonyítvány kiállítását
átbeszélni a gyakori problémákat, kérdéseket, válaszokat, lehetőségeket
találkozni Magyarországon dolgozó EVS önkéntesekkel
személyes konzultációra a szervezeti regisztrációtól az utánkövetésig
megismerni más olyan szervezeteket, amelyek bekapcsolódtak az EVS programba
közös tapasztalatszerzésre
lazulásra
Résztvevők
A képzésre azon szervezetek, ifjúsági segítők jelentkezését várjuk, akik már elkezdtek megismerkedni az EVS programmal, de szeretnének többet megtudni annak részleteiről. Várjuk azoknak a jelentkezését is, akiknek már van tapasztalatuk önkéntesek küldésében, de szeretnének a jövőben fogadni is önkénteseket.
Kiegészítő információk
A képzés 2010. április 15-én 13 órakor kezdődik és 2010. április 18-án ebéddel ér véget. Hortobágyot a legkönnyebben vonattal tudja megközelíteni (menetrendek: www.mav-start.hu), a résztvevőket egyeztetett időpontban a vasútállomáson várják a szervezők.
Költségek
A programhoz kapcsolódó valamennyi költséget a Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat fedezi. Az utazási költség (a lakóhely és a képzés helyszíne között), valamint a 3000 Ft részvételi díj a résztvevőket terheli. A részvételi díjat a résztvevők a pályázatokról született döntést követően a Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat által rendelkezésre bocsátott csekken fizetik be.
A jelentkezés módja
Jelentkezni géppel, magyar nyelven kitöltött pályázati űrlapon lehet. Érvényes pályázatnak a jelentkezési határidőig e-mailen az andrea@hangkep.t-online.hu-ra beérkezett pályázatok számítanak.
A résztvevőket a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat Fiatalok Lendületben Programirodája és a Hang-Kép Egyesület válogatja ki a pályázati határidőig beérkezett, hiánytalan pályázatok alapján. A döntésről minden pályázót írásban értesítünk.
A jelentkezési határidő: 2010. április 7.
A jelentkezők 2010. április 9-ig értesítést kapnak a pályázat eredményéről.
A pályázati űrlap letölthető a következő címről:
JELENTKEZESI_LAP_EVS_Hortobagy.doc
További információ:
Keresztesi Andrea (képző)
Hang-Kép Egyesület
4026 Debrecen, Garai u.13.
Tel.: +36 20 455 8283
E-mail: andrea@hangkep.t-online.hu
Illetve
Milutinovits László
Fiatalok Lendületben Programiroda, Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat
1051 Budapest, Szemere utca 7.
Tel.: +36 1 374 9064
Fax: +36 1 374 9070
E-mail: kepzes@mobilitas.hu