
Konferencia - 2010. március 10-11. Brüsszel
Az Oktatásügyi és Kulturális Főigazgatóság a Roma kisebbségekkel kapcsolatos EU programok bevonásának és hatásának megvitatása céljából konferenciát szervez. A rendezvény azon kiválasztott legjobb romákkal kapcsolatos projektek szelekciójára épül, amelyek az Európai Bizottság támogatásával valósultak meg. Ez a kezdeményezés része annak a törekvésnek, amelynek célja a már sikeresen megvalósult projektek eredményeinek a terjesztése és az azokra való építkezés, amely alapvetően hozzájárulhat a „Szegénység és a társadalmi kirekesztettség elleni küzdelem" európai évéhez.
A konferenciával párhuzamosan szemináriumot tartanak a roma kultúra szakértőivel, illetve kiállítást szerveznek 21 érdekes és sikeres projektről.
Hozzávetőlegesen 440 vendégre és egyben résztvevőre számítanak a szervezők: mindazon szereplőkre, akik ezen a területen érdekeltek, így projektpartnerekre és roma kedvezményezettekre, együtt a több mint 60 regionális, nemzeti és európai szintű döntéshozóval, roma szervezetek és egyesületek képviselőivel továbbá a spanyol elnökség és az Európai Parlament képviselőivel.
A rendezvény a sajtó számára nyitott.
A plenáris üléseken lehetőség van tolmácsszolgáltatást igénybe venni az alábbi 12 nyelven:
Bolgár, cseh, angol, francia, német, magyar, olasz, portugál, roma (elérhető tolmács függvényében), román, szlovák és spanyol. A workshopokon angol, francia és német nyelven folyamatos tolmácsszolgáltatást biztosítanak; illetve igénytől és az üléstermekben rendelkezésre álló technikai eszközöktől függően néhány workshop témájához további nyelveket kínálnak.
Bővebb információ és regisztráció:
http://roma-conference.eu/web/roma/home