
GAME-ON! - JÁTSZD TOVÁBB!
Képzés a nemzetközi ifjúsági csereprogramokon alkalmazható játékokról és módszerekről
címmel
A Fiatalok Lendületben Program szlovák nemzeti irodájának szervezésében
A program kódja: 156
Helyszín: Szlovákia, Novy Smokovec (Újtátrafüred)
Időpont: 2010. április 7-12.
Munkanyelv: angol
A képzés célja: lehetőséget biztosítani fiataloknak és a velük dolgozó ifjúságsegítőknek arra, hogy
a Fiatalok Lendületben Program 1.1 alprogramjában megvalósuló projektekhez új, saját módszereket és játékokat fejlesszenek ki együtt, egy nemzetközi összetételű csoportban.
Résztvevő országok: kb. 24-30 fő, Magyarországról 2 fő
Célcsoport:
A Game-On! olyan, egy ifjúságsegítőből és egy fiatalból álló párosoknak szól, akik:
• Szeretnének nemzetközi ifjúsági cserét szervezni a jövőben,
• Részt tudnak venni a fenti felállású tanulópárban a képzésen,
• A fiatal 16-20 éves korú, és esetleg vett már részt nemzetközi ifjúsági cserén, de még nem szervezett ilyet,
• Esetleg már konkrét elképzelésekkel rendelkeznek a leendő nemzetközi ifjúsági csereprojektjükkel kapcsolatban,
• Ifjúsági szervezetük, intézményük vagy csoportjuk teljes támogatását élvezik,
• Társalgási szinten beszélnek angolul,
• A képzés teljes időtartamán részt tudnak venni.
A program tartalmából:
• Megismerkedés a kreatív játékalkotás módszereivel, és a játékok a célcsoportra való szabásának módjaival
• Megismerkedés különféle játék- és módszertípusokkal
• Saját játékok kidolgozása és fejlesztése
• Alkalom a tanulópárok számára, hogy külön dolgozzanak saját projektelképzeléseiken
• A nemzetközi ifjúsági cserék szervezéséhez szükséges tudás, készségek és képességek fejlesztése
• A nem-formális tanulás és a Youthpass szerepe és jelentősége az ifjúsági cserék során
• Információ a Fiatalok Lendületben Program által nyújtott lehetőségekről és annak prioritásairól
Költségek: A résztvevők nemzetközi utazási és biztosítás-költségeit a Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat, a külföldi szállás és étkezés, valamint a program költségeit a fogadó fél fedezi.
Részvételi díj: 5000,- Ft, amelyet a résztvevőknek csekken kell befizetni a pályázatokról született döntést követően.
A belföldi utazási költségek a résztvevőket terhelik.
A pályázatok beérkezésének határideje: 2010. február 28.
Jelentkezni a program munkanyelvén (képzések angol nyelvű űrlapján) és magyar nyelven kitöltött űrlapon lehet. Érvényes pályázatnak a jelentkezés napjáig e-mailen (kepzes@mobilitas.hu) beérkezett pályázatok számítanak. Felhívjuk a figyelmet, hogy az online angol nyelvű űrlapot is a megadott határidőig kell kitölteni.
A magyar résztvevőket a szervezők és a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálatának Fiatalok Lendületben Programirodája válogatják ki a jelentkezési határidőig beérkezett, hiánytalan pályázatok alapján 2010. március 12-ig. A döntésről minden pályázót írásban értesítünk.
Az angol nyelvű űrlap elérhető az alábbi linken:
A magyar nyelvű pályázati űrlap elérhető az alábbi linken:
További információ kérhető:
Milutinovits László
Fiatalok Lendületben Programiroda
Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat
Tel: + 36 1 374 9064
Fax: + 36 1 374 9070
Levelezési cím: 1525 Budapest, Pf. 20.
e-mail: milutinovits.laszlo@mobilitas.hu