A regionális ifjúsági fejlesztés alapja a szükséges erőforrások rendelkezésre állása. A fejlesztési folyamatok egyik nélkülözhetetlen eszköze a pénzügyi fedezet. A pénzügyi fedezetek biztosítását tették lehetővé az Észak-magyarországi Regionális Ifjúsági Tanács által kiírt pályázatok.
A Regionális Ifjúsági Tanács (RIT) pályázati keretének felhasználását, céljait elsődlegesen a Gyermek és Ifjúsági Alapprogramról szóló törvény határozza meg, mivel a regionális keret ebből a költségvetési előirányzatból származik. A jogszabályban megjelenített támogatási célok azonban inkább gyűjtő jellegűek, ezért lehetőséget adnak arra, hogy egy decentralizált támogatási rendszeren belül a pályázati célokat és támogatási szempontokat a RIT a régió jellemzőit és az itt felmerülő igényeket figyelembe véve nagyrészt önállóan alakíthassa ki.
A regionális pályáztatási gyakorlat céljait tekintve alapjaiban 2000 óta változatlan.
E célok a következők:
• a fiatalok öntevékenységének támogatása,
• az ifjúsági szolgáltatások kialakításának, fejlesztésének támogatása,
• az ifjúsági szervezetek szervezeti, programépítési és működési stabilitásának előmozdítása,
• az ifjúsági közélet élénkítése,
• a régió megtartó erejének növelése.
E célokat olyan általános érvényű elemek egészítik, egészítették ki, mint:
• az esélyteremtés és az esélyegyenlőség biztosítása,
• a szervezetek közötti együttműködések előmozdítása.
A fent megjelölt célok szem előtt tartásával az Észak-magyarországi Regionális Ifjúsági Tanács az elmúlt tíz évben összesen 66 kategóriában írt ki pályázatot.
A pályázati kategóriák tíz főbb támogatási területet fogtak át:
A tíz év pályázati kiírásaira összesen 5243 db pályamunka érkezett be 1 777 056 924 Ft támogatási igénnyel. Az ÉMRIT minden évben a rendelkezésére álló keret teljes összegéig támogatott összesen 2564 db pályázatot, 438 931 699 Ft értékben.
A legtöbb pályázat a tematikus táborokra érkezett, de jól látható, hogy az ifjúsági közösségek megerősödését célzó kategóriákra érkező pályázatok mind a beérkezettek számában, mind a nyertesek tekintetében a második helyet foglalja el. Ez is bizonyítja a tanács és az iroda ezen a területen végzett munkájának eredményességét.
A jogi státusz szerinti támogatási összegek alakulásában jelennek meg azok az általános célok, amelyeket a Regionális Ifjúsági Tanács működésének ideje alatt prioritásként, támogatási elvként fogalmazott meg. Három célcsoport állt a Tanács támogatási célkeresztjében a működése egészét tekintve. Az egyesületek, mint fő generálói az ifjúsági civil élet fejlődésének, az állami fenntartású intézmények, akik elsősorban vidéken a civil bázis hiányában jelentős támogatói az ifjúsági kezdeményezéseknek, illetve maguk az öntevékeny ifjúsági közösségek, akik élnek demokratikus jogaikkal és maguk szervezik kisebb közösségeikben tevékenységüket, programjaikat.
Az egyesületek által elnyert támogatások általában 30 és 55% között mozgottak. Az alapítványok támogatottsága 10-20% körül alakult, míg az egyéb civil szervezetek támogatottsága nem haladta meg a 3%-ot. Kivételt képez ez alól a 2003-as év, amikor kimondottan ezen szervezetek részére meghívásos pályázatok kerültek kiírásra.
Az állami fenntartású intézmények évenkénti támogatottsága 10-24 % körüli ingadozást mutat, az utóbbi években jelentkező visszaesés, majd növekedés valószínűleg a táborozási pályázati kategória keretének változásával magyarázható. Az önkormányzatok támogatottsága a 2004-es évben tér el jelentősen, aminek oka a támogatási területek ebben az évben történő hangsúlyosabb eltolása a civil szervezetek felé. Az egyházak támogatási aránya stabilan 3-6% között volt található 2000 és 2009 között, mivel az egyházi közösségek általában nem változnak, illetve az általuk generált ifjúsági csoportok, szervezetek is állandónak mondhatóak. A 2006-tól 2008-ig tartó látványos csökkenését csak részben okozhatta a pályázati kiírások változása. Igaz, hogy kevesebb kategóriában pályázhattak az egyházak és szervezeteik, de ezen kategóriákra is csekély számú pályamű érkezett. A 2009-es évben minden kategóriában nyújthattak be pályázatot az egyházak és ifjúsági szervezeteik, így ebben az évben az átlag körül alakult a támogatottságuk.
Az informális csoportok támogatására a regionális tanács minden évben írt ki pályázati kategóriát önállóan, vagy valamelyik kategóriába „beengedve" őket. Minden évre elmondható, hogy az adott évben beérkezett pályázatok 5-10%-át ilyen szerveződések adták be. Mivel a Tanács támogatásukat prioritásként kezeli, ezért az 5-10%-os beérkezés ellenére az évenként kiosztásra kerülő forrás 10-14%-át kaphatták meg az informális csoportok.
További információ: Észak-magyarországi Regionális Ifjúsági Helyzetelemzés 2009
nyomtatási nézet | utolsó módosítás: 2011. 02. 17.