A fejlesztés valamely tevékenység hatékonyabbá tételét, magasabb szintre emelését jelenti a rendelkezésre álló erőforrások segítségével.
Fejlesztő tevékenységünk célja a településeken a helyi fiatalokat aktivizálása és motiválása arra, hogy részt vegyenek településük életében, a velük kapcsolatos döntési folyamatokba betekintést és hozzászólást nyerjenek. Fontosnak tartjuk, hogy a fiatalok felismerjék és megfogalmazzák problémáikat, szándékait, igényeiket és ezekre egy általuk kialakított közösség, vagy érdeleiket képviselni tudó fórum megalakításával keressék a választ, az optimális lehetőségeket, megoldásokat.
Arra törekszünk, hogy a civil szervezetek, az ifjúsági közösségek képesek legyenek céljaikat megfogalmazni, közösségeket formálni, saját képviseleteiket létrehozni és fejleszteni településük ifjúsági munkáját és ifjúsági közösségi életét. A fiatalok és közösségeik cselekvőkészségének fejlesztése közben a helyi önkormányzatokra is igyekszünk hatással lenni, segíteni, ösztönözni arra, hogy erőforrásként tekintsenek a fiatalokra, alkossanak helyi rendeletet, készítsenek ifjúságpolitikai koncepciót, támogassák a fiatalok kezdeményezéseit. Fejlesztő munkánk körébe tartozik az önkormányzatok forrásfelvevő képességének valamint a kistérségi önkormányzati társulások ifjúságfejlesztői folyamatainak segítése is.
A különböző területeken történő fejlesztő tevékenységünk mindegyikének végső célja régiónk ifjúsági munkájának magasabb szinten történő megvalósulása. Ezeket a folyamatokat kívánjuk segíteni az irodából pályázatok megjelentetésével, szakértők felkérésével és kiajánlásával, egyéb koordináló tevékenységünkkel.
Az ifjúsági közösségfejlesztés irodánk tevékenységi körének igen fontos szelete, amely elsősorban települések, közösségek kezdeményező- és cselekvőképességének fejlesztését jelenti részünkről.
Ezáltal a fiatalok és közösségeik döntő mértékben segíthetik, kiegészíthetik vagy megerősíthetik a meglévő közösségi erőforrásokat.
Párbeszéd programok, ifjúsági részvétel fejlesztő munkánk révén egyre több településen jönnek létre ifjúsági közösségek, kerekasztalok, jövőműhelyek, egyéb képviseleti formák vagy továbblépve: települési gyermek-és ifjúsági önkormányzatok.
A hálózatfejlesztés fontos szempontja és kritériuma regionális gondolkodásunknak és működésünknek. Ennek révén az együttműködések erősödnek, az információáramlás hatékonyabbá válik. A hálózatépítésnek három pillére: regionális irodák közötti hálózatfejlesztés, a nemzetközi ifjúsági mobilitást segítő és azt fejlesztő multiplikátor hálózat valamint az Észak-alföldi Régió szervezetei közötti hálózatszerű együttműködés.
A fiatalok informális csoportosulásainak munkáját olyan irányba segítjük, ösztönözzük és fejlesztjük, hogy azok a későbbiekben egy lépést előbbre lépve szervezeti keretek között folytassák elkezdett munkájukat.
A szakmai fejlesztő munkánk egy irányvonalát jelenti a pályázni kívánó szervezetek felkészítése a sikeres pályázatok megírására és a formai hibás pályázatok elkerülésére.
Társadalmi vitákban és párbeszédekben való részvételünkkel regionális és országos tervezési folyamatok aktív résztvevői vagyunk. Az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség regionális munkacsoportjában és a Nemzeti Fejlesztési Terv operatív programjaiban javaslatainkkal segítettük és segítjük az operatív programokban az ifjúságpolitikai prioritások megjelenítését, az ifjúsági munka jelentőségét, és a hozzá tartozó fejlesztési források szükségességét.
A szakértői munka fejlesztéséhez különböző képzések és munkamódszerek nyújtásával valamin tapasztalatcsere biztosításával járulunk hozzá.