A NIS Cselekvési tervén belül az általános rendelkezések között találjuk azt kormányzati javaslatot, miszerint ki kell alakítani a cselekvési programban foglalt intézkedések eredményeinek mérését szolgáló indikátorokat és a mérés módszereit.
Az 1.1 határozat kimondja, hogy biztosítani kell a mért mutatók rendszeres előállításához szükséges erőforrásokat, és az indikátor-rendszer működését, nyilvánosságát a Szociálpolitikai és Munkaügyi Intézettel, a Központi Statisztikai Hivatallal, a Nemzeti Pályaorientációs Tanáccsal, valamint az intézkedésekben is érintett tárcákkal együttműködve.
A javaslat rövid bemutatása kitér arra, hogy minden akció megtervezése során – az egyes programok részeként – meg kell határozni a várt eredményt, és a statisztikailag mérhető célokhoz ki kell dolgozni az indikátorokat és az adat-előállítás folyamatát, módszereit. Fontos az is, hogy az intézkedések előkészítése kapcsán a szükséges mutatók rendszeres előállításához szükséges erőforrások megteremtődjenek.