A Kormány a Nemzeti Ifjúsági Stratégia végrehajtását szolgáló 2010-2011-es évekre szóló I. Cselekvési Tervében több ponton is határoz meg javaslatot az ifjúsági korosztályok és közösségeik érvényesülésének elősegítése érdekében.
A 3.3 pont kimondja, hogy pályázati formában támogatni kell az ifjúsági korosztályok életpálya—építési kompetenciáinak fejlesztését, a tanulást segítő támogató formák alkalmazását. Emellett pályaorientációs tevékenységekkel, egyéni tanulási tervekkel kell segíteni a felsőoktatásba, illetve a munkaerőpiacra történő belépésüket. Fontos elem az is, hogy támogassuk a közoktatási intézményeket új tanulási formák adaptálásában, nem-formális tanulási lehetőségek, illetve egyéni igényekre, szükségletekre szabott tanulási formák kialakításában.
Az intézkedés szükségessé teszi a középiskolai végzettséggel nem rendelkező, az iskolarendszerből lemorzsolódott, vagy azt korábban elhagyó, nem tanköteles korúak segítését a középfokú végzettség megszerzésében, valamint a tanulói kudarcok csökkentését, mely elsősorban tanulást támogató rendszerek és személyes kompetenciák fejlesztésén keresztül valósulhat meg.
Az intézkedés olyan eredményeket hozhat, mint például több iskolai együttműködési és munkaerőpiacra felkészítő program valósul meg, növekszik a hagyományostól eltérő tanulási formákat alkalmazó oktatási intézmények száma vagy olyan hálózatos intézményi modell feltételrendszere alakul ki, amely az iskolarendszert korábban elhagyó, hátrányos helyzetű, túlkoros fiatalok és felnőttek számára nyújt támogatást a szakiskola, a középiskola elvégzésében, az érettségi, valamint az erre épülő középfokú szakképzettség megszerzésében.