A Kormány a Nemzeti Ifjúsági Stratégia végrehajtását szolgáló 2010-2011-es évekre szóló első cselekvési tervében több ponton is határoz meg javaslatot a fiatalok pályaválasztásának elősegítésének céljából.
A 2.6 kormányhatározat kimondja, hogy támogatni kell a fiatalok számára a pályaválasztási rendezvények megszervezését, melynek során a megfelelő döntés meghozatalához szükséges gazdasági, munkaerő-piaci információk elérhetővé válnak számukra. Ez az intézkedés nagy segítséget nyújt a pálya-, szakma- és iskolaválasztás előtt álló általános, közép- és felsőfokú oktatási intézmények tanulóinak, illetve a pályakorrekciót tervező felnőtteknek döntésük meghozatalában, valamint a térségben jelentkező várható munkaerőigények kielégítésében. A stratégia ezen pontján külön megnevezésre kerül a pályaválasztási kiállítás, mely olyan pályaorientációs rendezvény, amelynek elődleges célja a pályaválasztók, pályakorrekcióra készülők tájékoztatása a támogatásukra rendelkezésre álló szolgáltatásokról.
A 2.5 határozat pedig meghatározza, hogy támogatni kell a pályaorientációs szolgáltatások fejlesztését, az országosan egységes pályaorientációs rendszer megalapozását és kialakítását az egyes karrier-, munka-, pálya-tanácsadást érintő nemzeti regionális fejlesztések összehangolásával, az életpálya-tanácsadás módszertanának megújításával, a szakemberek körének bővítésével, hozzájárulva a kereslet-vezérelt szakképzés kialakításához. Ez az a célt szolgálja, hogy minden pályaválasztás/pályakorrekció előtt álló fiatal és felnőtt (munkavállaló és munkaadó) számára elérhető és jó minőségű, karrierutat támogató rendszer jöjjön létre.