2007-ben a Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat megváltozott intézményi struktúrában új feladatokkal és célkitűzésekkel kezdte meg a működését. 3 évet felölelő fő törekvése az volt, hogy szakmai fejlesztő központként működő, erőforrások és kompetenciák koordinációjáért felelős intézménnyé váljon a magyarországi ifjúsági munka megerősítése érdekében. Ezen szándékát szolgálva egyik legjelentősebb stratégiai céljaként az ifjúsági munka szakma fejlesztését, illetve önálló szakmává fejlesztését határozta meg. Ezen az úton haladva az elmúlt két évben az intézmény számos szakmai folyamatot indított el és munkáját olyan nemes feladatok képezték, mint az ifjúsági munka végzéséhez szükséges információ, tudás és kompetenciák folyamatos összegyűjtése és közvetítése, valamint az ifjúsági szakma szélesebb skáláján mozgó szereplők munkájának támogatása. 2009-ben az ifjúsági munka iránti elkötelezettségünk és segítő, támogató szándékunk újabb formában nyilvánul meg: egy, az ifjúsági munka széles területét felölelő szakmai kiadványsorozat elindításával. Ennek részét képezik majd a régiókban megjelenő értékeket és példamutató tevékenységeket bemutató füzetek, regiszterek, valamint a régiókat átívelő általános, átfogó, az ifjúsági munka egy-egy területére fókuszáló szakmai anyagok, útmutatók, publikációk is. A tematikájában egymástól elkülönülő módszertani kiadványainkat nem kizárólag a fiatalokkal foglalkozóknak, az ifjúsági munka területén dolgozóknak ajánljuk, hanem az ifjúságsegítés iránt nyitott, illetve azt még nem ismerőknek, akik kiadványainkon keresztül bepillantást nyerhetnek az ifjúsági munka világába.
Kívánom Önöknek, hogy érték- és kapcsolatteremtő, ismeretközvetítő kiadványainkat hatékonyan hasznosítsák munkájukban!
Budapest, 2009.
Földi László, a Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat igazgatója
nyomtatási nézet | utolsó módosítás: 2011. 05. 31.