FELHÍVÁS
Szándéknyilatkozat Bírálókat Keresünk a Dél-dunántúli Régióban
A Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat Fiatalok Lendületben Programiroda szándéknyilatkozat bírálókat keres az Európai Önkéntes Szolgálat (EVS) keretein belül a dél-dunántúli régióban.
Azok a civil szervezetek, amelyek EVS önkéntest szeretnének fogadni vagy küldeni egy úgynevezett szándéknyilatkozatot nyújtanak be a Mobilitáshoz. A szándéknyilatkozat bíráló feladata, hogy a szándéknyilatkozatot beküldő szervezethez személyesen ellátogatva benyomásai, tapasztalatai és a pályázati űrlapban leírtak alapján megállapítsa, hogy az adott fogadó, küldő, vagy koordináló szervezet alkalmas-e EVS önkéntesek fogadására, felkészítésre, vagy EVS szervezetek koordinálására.
Keressük azokat a dél-dunántúli régióban tevékenykedő ifjúsági szakembereket, EVS-ben tapasztalt fiatalokat, projektfelelősöket, akik az ország területén lakhelyüktől távolabbra eső településekre is el tudnak látogatni, valamint számlaképesek (cég, egyéni vállalkozó, civil szervezet), és szeretnének ebben a munkában részt venni.
Elvárások:
Jelentkezés:
magyar nyelvű önéletrajz, különös hangsúllyal a civil területen szerzett tapasztalatokról
angol nyelvű motivációs levél
Jutalmazás - Költségtérítés: bírálatonként 6.000 Ft(+Áfa), illetve az útiköltség
Jelentkezési határidő: 2010. március 16.
A fenti benyújtandó dokumentumokat kérjük, a salamon.judit@mobilitas.hu e-mail címre juttassák el.