Ennek kapcsán a békéscsabai Ibsen-házban székelő Közösségfejlesztők Békés Megyei Egyesülete partnerségben több helyi szervezettel, intézménnyel, önkormányzattal információs napokat szervez három helyszínen, később, az igények alapján pedig a megye további településein.
- A megyében csaknem 2200 civil szervezet működik, szinte valamennyi működését, tevékenységét érinti az új jogszabály. Megyei civil szolgáltatóként fő feladatunk az érintettek tájékoztatása. Éppen ezért gondoltuk úgy, hogy segítjük a törvény megismerését. Január 18-án Sarkad, 27-én Vésztő és 30-án pedig Békéscsaba a program helyszíne - tudtuk meg Pocsajiné Fábián Magdolnától. Az egyesület titkára a beol.hu-nak elmondta, a friss információk megismerése mindenki számára elsődleges fontosságú.
- Változott többek között a civil szervezetek közhasznúsági besorolása, új szempontrendszer lépett életbe. A pályázatokat kiíró és elbíráló Nemzeti Civil Alapprogramot felváltotta a Nemzeti Együttműködési Alap. Utóbbi szervezet szakmai kollégiumai a közeljövőben állnak fel az eddigi regionális rendszer helyett, a szakirány elvét követve. Szintén átalakult a civil szervezetek nyilvántartásának rendszere és a bejegyzések szabályai is - emelte ki a legfontosabb változásokat a titkár.
Pocsajiné Fábián Magdolna felhívta a figyelmet arra is, hogy bár az egyesületük segít eligazodni az új jogszabályban, ugyanakkor érdemes minden érintettnek megismernie az új törvényt. Hasznos segítség lehet, a www.nonprofit.hu oldal, ahol a törvény teljes szövege és a hozzá kapcsolódó új rendeletek is megtalálhatók.
A megyei rendezvényekről az egyesület honlapján tájékozódhatnak az érdeklődők.
Forrás: http://www.beol.hu/bekes/kozelet/informacios-napokat-szerveznek-a-civileknek-423066